Cégismertető


center

VÁLLALKOZÁSUNKRÓL:

Üdvözlöm honlapunkon, kérem, engedje meg, hogy cégünk vezetőjeként bemutatkozzam: Török József vagyok, 1969-ben születtem Újfehértón. 1992-ben szereztem kőfaragó szakmai képesítést Debrecenben. Életre szóló elköteleződésem itt, a „kálvinista Rómában” teremtődött meg tanáraim, mestereim keze alatt. Tudásom tovább mélyítése végett Ausztriában, Bécsben dolgoztam híres kőfaragó mesterek mellett. Hazatérésem után, 1994-ben szülőhelyemet választottam hivatásom gyakorlásának helyéül is. Itt indítottam útjára egyéni vállalkozásomat, amely 2003 óta társas vállalkozásként működik.  



CÉGÜNK FŐ TEVÉKENYSÉGE

A legmaradandóbb anyaggal, a kővel dolgozunk, a kövekből formáljuk meg alkotásainkat. Jól képzett mestereinkkel a kőmegmunkálást a szakmai igényesség és a megrendelői igények szem előtt tartásával végezzük. A megálmodott végső formát, melynek megtervezéséhez szívesen nyújtunk segítséget, gépi és kézi megmunkálással alakítjuk ki. A kész alkotást pedig végső helyére állítjuk, tehát örömest közreműködünk a teljes kivitelezésben. A munka során a jól ismert és bevált szakmai eljárásokat a legmodernebb eszközök alkalmazásával valósítjuk meg.

 

Faragás


TERMÉKEINK

Jellegzetes termékeink: síremlékek, köztéri emlékművek, emléktáblák, út menti feszületek, ablakpárkányok, konyhapultok, illetve más építészeti és díszítő elemek. A műhelyünkben megmunkált anyagok kizárólag természetes kövek. Leginkább mészkő, márvány, gránit. Ezek a kiváló minőségű termékek megbízható hazai forgalmazók által a világ legtávolabbi pontjáról is eljutnak hozzánk.

 


CÉLUNK

Az Ön elképzeléseinek kívánunk formai tartalmat adni. Arra törekszünk, hogy a kőre vésett üzenet és a kifaragott emlékjel valóban emlékeztessen, egyszersmind emléket állítson halottnak és élőnek egyaránt. Nem csupán egy felvésett idézetnek, de a kőnek is lelke van. Anyaga, színe, megmunkáltsága kifejezi, elbeszéli mindazt, amit az alatt lévőről közölni kívánunk. Éppen ezért anyag és forma teljes egységére, a fölösleges hivalkodás elkerülésére törekszünk.



Márvány, gránit, mészkő anyagok, márvány konyhapult, márvány mosdópult, gránit ablakpárkányok és gránit fedlapok. Márvány és gránit lépcsőburkolatok, mészkő fal- és homlokzatburkolatok. Márvány sírkövek, gránit sírkövek, sírkőkészítés, márvány emlékművek, márvány vagy gránit díszítőelemek. Akciós márvány, gránit burkolatok, akciós márvány konyhapult vagy munkalap, akciós márvány mosdópult illetve konyhai munkalap. Akciós gránit padlóburkolat, márvány fal- és homlokzatburkolat. Akciós márvány és gránit sírkő és sírkövek. Munkalapok széles választéka.